/Tzur Kati/
Ahogyan a gyerekeket fontos megtanítani a helyes vásárlási szokásokra, nem kevésbé fontos megmutatni nekik, hogy a meglevő pénzt be kell osztani és egy részét ajánlatos félretenni.
Bankárként gyakran találkozom magas fizetéssel rendelkező ügyfelekkel, akiket egy jelentéktelen, de előre be nem tervezett kiadás adósságba sodor, mert nem voltak tartalékaik. Nevelési tanácsadóként javaslom, tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy a pénz fogyóeszköz és meg kell tervezni, át kell gondolni, mire költjük.
Az egyik legismertebb és elfogadottabb oktatási módszer a zsebpénz. Állandó, előre megbeszélt összeg, amit a gyerek arra költ, amire szeretne. Így lehetőséget adunk neki arra, hogy az általunk megszabott határok között megtapasztalja a költségvetés alapjait.
Ne kérjük, hogy olyanra költse amit mi megvennénk neki, ha nem lenne pénze és hagyjuk, hogy meghozza az önálló döntéseit akkor is, ha nekünk úgy tűnik, teljesen feleslegesen adja ki a pénzét. Mivel a pénzzel való bánás oktatása a célunk, ne tegyük a zsebpénz megkapását vagy összegét a jó viselkedés függvényévé, mint ahogy a legtöbb munkahelyen a mi alapfizetésünk is állandó.Már óvodás kortól kaphat a gyerek zsebpénzt, az összeg a korral és a tapasztalattal nőhet. Kicsiknek hetente adnám, nagyobbaknak lehet havonta.
És az egyik legfontosabb és legnehezebb szabály: nincs kölcsön! Ha elfogyott a pénz, nem lehet teremteni, meg kell várni a következő fizetést, akkor is, ha valamit most nagyon szeretnénk venni, vagy ha épp valami nagyon olcsó és nagyon megéri.
Amikor belejön a gyerkőc abba, hogy van pénze, amit szabadon költhet, el lehet kezdeni bátorítani a takarékoskodásra. Erre való az „Anyu/Apu bank”. Nálunk a gyerekek minden hónap elején végiggondolják, mennyi pénzük maradt, és mennyit szeretnének költeni. Eszerint kérik tőlünk a havi zsebpénz bizonyos részét. Ami nálunk marad, az bekerül a családi takarékpénztárba, ami kétévente nyílik. Viszont e két év alatt szépen kamatozik (sokkal szebben, mint az igazi banki kamat, hiszen bátorítani szeretnénk a gyermeket, hogy tegyen félre). A két év leteltével összegyűlhet egy szép összeg, és meglátjuk, hogy érdemes volt spórolni.
A közös családi takarékoskodást is lehet bátorítani azzal, hogy odafigyelünk a kiadások csökkentésére és ennek természetesen a gyerekek aktív tagjai lehetnek. Például megnézhetjük együtt, mennyit fizettünk tavaly ebben a hónapban az áramért, és megbeszéljük, hogy lehet otthon kevesebb áramot használni. Az összeget, amit megtakarítunk, elosztjuk – a fele a szülőké, a fele a gyerekeké. És ha a gyerekek nagyon szorgosak és árammegtakarítás jelszóval kikapcsolják a televíziót, amikor mi nézzük, legalább megnyugtathatjuk magunkat, hogy a családi kapcsolatokat és a környezetet is védjük, ápoljuk.
„Anya, ha erre nincs pénzed, fizess a kártyával ” Ismerős mondat? A gyerekek nap mint nap találkoznak a fizetési eszközök formáival. Minél fiatalabban hozzászoknak a helyes használatukhoz, annál több az esély, hogy felnőttként nem fogják a kártyát használni, amikor a számlán nem lesz pénzük.
Magyarázzuk el nekik, hogy a pénz vagy a kezünkben van, vagy a bankban. És bár vannak különféle fizetési lehetőségek, csak annyit lehet elkölteni, amennyire tudjuk, hogy van fedezetünk.
A készpénz használata a legkézzelfoghatóbb, így csak ezt ajánlom fiatal gyerekeknél. Tinédzserek már kaphatnak előre fizetett kártyát, amin követni lehet a kiadásokat és nem használható újratöltésig, miután elfogy róla a pénz.
Ti hogyan oktatjátok a gyerekeket a pénz helyes használatára? Várjuk a további ötleteket!
