Comments

A házi cukrászmester, aki Izraelbe hozza a magyar süteményt

Bár Liliana nem cukrász és sosem járt cukrászképző tanfolyamra, a Dobos-tortája remekmű. Diétás piskótáját a cukormentes csokoládékrémmel a tetején, mintha egy delikátesz magazinból vágták volna ki. Liliana süteményei nem hétköznapi sütik. Ezek szerint, a cukrász mesterséget nem feltétlen kell iskolában tanulni. Erre bizonyíték Leor Liliana és az ő története.

Szerinted, hogyan lettél cukrász?

Mindig is érdekelt. Anyukám nagyon sokat sütött. Életem első piskótáját 8 évesen sütöttem. Anyukám azt mondta, a világ legfinomabb piskótája volt. De emlékszem rá! Anyu nem mondott igazat. Mert elfelejtettem, hogy nem szabad kinyitni a sütő ajtaját sütés közben. A második terhességem után 108 kilóra ettem magam. Borzalmas volt. Diétázni kezdtem. Elkezdtem mozogni és szénhidrát csökkentetten sütöttem, főztem. Életmódot váltottam. Elkezdtem diétás verzióban sütni a hagyományos süteményeket. Leadtam 30 kilót. Közben észrevettem, hogy nem csak finomat tudok sütni, de szép is lehet, amit csinálok. Ekkor Kanadában laktunk a családommal és elvetődtünk egy nagyköveti fogadásra, ahol Dobos-torta volt a desszert. Megkérdeztem, hogy ki csinálta és elirányítottak egy holland cukrászhoz. Amikor megláttam nála, hogy csokoládé a teteje, összetörtem lelkileg. Akkor jöttem rá, hogy külföldön van az embereknek igényük például a dobostortára, de nincs lehetőségük enni.

Aztán kijöttünk Izraelbe. És itt sem találok olyan magyar cukrásztermékeket, amelyek nem arról árulkodnak, hogy a készítőjük elfelejtett magyarul, vagy soha nem is tudott. Az izraeli pékségekben vannak „mousse” torták, nagyon helyesek, egy darabig én is vettem szülinapokra, tök finomak, de tele vannak cukorral, és ugyanaz az összes csak egy picit másképp néznek ki. Kicsit kevesebb vagy több fehér vagy rendes csoki, de túl nagy különbség nincs köztük. Tehát nem a kritikus hozzáállásom, hanem a jó ízek szeretete és bemutatása miatt is sütök.

Mit csináltatok az alija előtt?

Szobafestőnek tanult a férjem, Magyarországon generál-kivitelezőként dolgozott. Vele együtt dolgoztam én is. Élelmiszer eladónak tanultam, mert azt mondták, annak mindig lesz jövője. Rónai Sándor Kereskedelmi szakközépben. Tizenhat és fél évesen megismerkedtem Gáborral. Együtt kezdtük el az életet és a munkát is, együtt. Nekem nem volt büdös, hogy sódert lapátoljak, vagy sittet hordjak. Csempét bontottam, fúgáztam, padlólapot hordtam, gipszkartonoztam, magyarán segédmunkát végeztem.

Ezek nem női feladatok. Hatalmas fizikai erőt igényelnek.

Pontosan, a könnyebb munkákat csináltam én. Azokat, amelyek inkább női kezeket, szemeket igényelnek. Amikor az emberek rájöttek, hogy fontosabb enni, mint fürdőszobát felújítani, elmentünk Gábor apukájához Kanadába. Ott rájöttünk, hogy máshogyan is lehet élni. Torontóban Gábor felújította az apja fél lakását. Aztán Edmontonban kapott munkavállalóit, de közben elszakadt a bal térdszalagja. A térdműtét után Gábor 6-8 hónap pihenőre lett ítélve. De addig is élnünk kellett valamiből.

Fogadok, hogy nem hétköznapi ötlettel álltatok elő!

Hazamentünk Magyarországra, ahol megműtötték. Amíg otthon voltunk, elkezdtünk utánajárni a családi mende-mondának, miszerint Gábor apjának a féltestvére kivándorolt a családjával Izraelbe és mindent fizettek a zsidók. Teljesen meseszerűnek tűnt. Gábor, a férjem, soha nem tudta, hogy zsidó. Amikor az apai nagymamája beteg lett és az Amerikai úti szeretetkórházban gyógyították, mi azt kérdeztük, oda nem csak zsidók mehetnek? Ehhez tudni kell, hogy Gábor apja elhagyta a családot még kiskorukban. Húsz éves volt, amikor Kanadából először felhívta. Később tartották valamennyire a kapcsolatot, és amikor a nagyit berakta az Amerikai útra, kiderült, hogy ő zsidó. Ezzel együtt pedig Gábor is részint zsidó. Annyit tudtunk, hogy a zsidók összetartóak, és el akarunk indulni ezen a vonalon.

Bementünk a Hitközségre a Jaffe Alapítványhoz, hátha találunk olyan munkát, amit Gábor végezhet otthon, amíg lábra áll, vagy nem takarítást, bármit, amivel ideiglenesen tudunk pénzt keresni. Megmondtuk, hogy nem tudunk semmit a zsidóságról, nem élünk a zsidó hagyományokkal, fogalmunk sincs, hogyan kéne úgy élni és nem is akarunk. Ha ez kizáró ok, akkor köszönjük szépen, de nem szeretnénk képmutatók lenni. A Jaffeban, Adrienn azt mondta, itt nem erről van szó, csak a származás a lényeg. Elkezdtek nekünk segíteni. Beszálltak egy-két számlánkba, a gyerekeket rögtön beutalták Szarvasra. Nem tudtunk volna kifizetni fejenként 53 ezer forintot, de óriási támogatást kaptunk és onnantól kezdve a gyerekek sábátot akartak tartani otthon is. Adrienn árulta el azt is nekünk, hogy van egy Szochnut nevű szervezet, szóval tényleg létezik olyan szervezet, ami eljuttat Izraelbe!

Közben jött az ötlet, hogy főzzünk otthon cukormentes lekvárokat. Az azelőtti évben csináltam már ilyet családnak és barátoknak és mindenki azt mondta, váu és tyű és ha. Egy egészségboltos ismerősöm is kapott belőle, ő mondta, hogy lehetne árulni és kért szórólapot. Közben egy dietetikus ismerősöm is megkóstolta a lekvárt és isteni finomnak találta, majd felajánlotta a saját oldalát reklámozásra, hogy mert van 6000 követője a Facebookon. Onnantól fogva beindult a biznisz.

Mi volt az első gyümölcs?

Eper. Ha nagyon édes volt az eper, akkor egyáltalán nem raktam hozzá édesítőt, ha kellett bele, akkor eritrittel édesítettem. Az eritritnek nincs mellékhatása vagy mellékíze. Nem felszívódó szénhidrát, és négyszer annyira édesít, mint a cukor. Van egy hűvös íze, de a jó melegben ez annyira nem érezhető.

Honnan tudsz te lekvárt főzni?

A főzéssel is úgy vagyok, hogy érdekelt. Anyukám elmondta, mit hogyan kell készíteni, aztán megtanultam. Utánanéztem, hogy mitől lesz például zselés. És hát a pektin a titok. Egy kis citromlé, hogy a színe megmaradjon. Vagy citromsavpor. Mert ugye az eper elég kényes. Többféle eper van, többféle érési folyamat, több beszerzési hely. Izraelben és Magyarországon is rászoktak a kívül piros, belül fehér eperre, amiből csúnya barna színű, de finom ízű lekvár lesz. Az eladáshoz azonban fontos, hogy néz ki. Az eper egy nehéz tétel.

Kiraktuk a Facebookra, hogy lekvárt lehet tőlünk rendelni és egyetlenegy szombat alatt annyi lájkot és ismerősnek jelölést kaptam, hogy a Facebook letiltott, gyanítván, hogy a nem ismert ismerősnek visszajelölt embereket nem én, hanem egy robot jelölte vissza. Kért egy tesztet, hogy képeken azonosítsam az általam nem ismert embereket. Valahogy átmentem a teszten, borzasztó volt, két nap alatt teljesítettem, majd csináltam egy saját oldalt. Az eredeti nevem Lupkovics Brigitta, szóval a Lekváros Brigit. Ez egy brand lett.

Hogyan működött a Facebook üzlet?

Először személyes átvétel volt, később futárcéggel dolgoztam már. Összesen 3 ezer üveg lekvárt adtam el abban az évben áprilistól decemberig. Akkor jöttek hozzá a cukormentes szaloncukrok és bonbonok. Ezt viszont már Gábor csinálta. A bonbonokat. A pici dolgokhoz neki van türelme. Családi vállalkozás ez, minden szempontból.

Miért pont cukormentes?

Mert ez hiányzott a piacról. Ami akkor cukormentes volt, az hozzáadott cukor nélküli volt. Viszont rengeteg zselével és minimális gyümölcstartalommal. Nem gyümölcs és zselé volt benne, hanem zselésítő anyagot adtam a gyümölcshöz és kész. Egy 720milis befőttes üvegben 900 gramm gyümölcs volt pici édesítővel és citromsav, pektinnel zselésítve. Semmi más. Nem volt higítva.

Mindezt az otthoni konyhádban?

Bizony, egy szuperkicsi konyhában. Főztem a lekvárt, Gábor pedig az adminisztrációt intézte. Ő csinálta az internetes oldalt is. Jól tud hirdetéseket írni. És mivel fél lábbal otthon feküdt, tudott ezzel foglalkozni. De ő szerezte be az árut is. Az automata váltós autónkat tudta vezetni. Hat hónapot töltött gipszben.

Hogy tetszik Izrael?

Amikor 2014-ben megérkeztünk és elkezdtünk albérleteket nézni, én azt mondtam a második élhetetlennek tűnő lakásnál, hogy ha Izrael így néz ki és nekem így kell élnem, akkor inkább menjünk vissza. Aztán végül találtunk egy olyan lakást, ami egész pofás és megfizethető volt, hát kivettük. Télen költöztünk és ebben a lakásban nem volt ablaküveg. Csak az árnyékoló redőnnyel lehetett bent tartani valamennyi meleget. Nem mertük használni a légkondit, mert nem tudtuk, mennyit kell majd fizetni érte. Metapeletként találtam munkát és elkezdtem takarítani is lépcsőházat, lakásokat. Gábor építészetben dolgozott. Később vettünk egy autót. Iszonyú fáradt voltam, de láttam, hogy jön a pénz és fel kell építenünk egy életet. Izraelben nagyon sokat lehet keresni és kell is. A cukrászat mellett csak egy háromszintes nyolcszobás ház takarítását hagytam meg. Ezt azért is csinálom egy héten egyszer, mert a házban lakott az a 93 éves úr, akinek gondját viseltem és a lánya most rákos, szóval neki segítek.

Daniella lányom 19 éves, katona, teherautó sofőr. Már csak 23 hónapja van hátra. A fiam 14 éves és a pilótaképző szakiskolába jár. Két éves kora óta imádja a repülőket. Vagy mérnök, vagy pilóta szeretne lenni.

Elindult az üzlet és mégis itt vagytok! Hogy van ez?

Miközben elindítottuk Lekváros Brigit, fel akartuk venni a kapcsolatot a Szuchnuttal. De nem értünk el senkit. Nem válaszoltak nekünk emailben sem. Gábor el is ment hozzájuk, hagyott papíron üzenetet, amire szintén nem jött válasz. De ott volt a másik lehetőség, Kanada. Ebben a két országban terveztük folytatni. Gondoltuk, meglátjuk, mire van igény, hogyan gondolkodnak az emberek. De tényleg ez egy életmentésnek indult. És egész szépen kerestünk vele. Ha nekiugrott a család, egy rekesz epret 20 perc alatt dolgoztunk fel. Utána következett az üvegmosás, a fertőtlenítés egy rendszert építettünk fel és kitanultuk a mesterséget.

Már lemondtunk a Szochnutról, fél éve próbálkoztunk az ügyfélfogadáson, telefonon és írásban hiába, amikor egy utolsó próbaként küldtünk még egy levelet. Ezután fél óra múlva felhívott Cseri Anita, az aliják szervezője. Juhé! Megkértük, hogy mondja el nekünk, hogyan jutunk el egyáltalán oda, hogy leadjuk a papírjainkat. Majd az alapján, amit ő elmondott nekünk, beszereztük a papírokat, volt, amit nehezen, volt, amit nehezebben, de végül el is tekintettek attól, hogy például a nagymama második házassága hol volt. Miután eltekintettek tőle, meg is találtuk.

A te családodban lehet, hogy vannak zsidó felmenők?

Mindig azt gondoltam, hogy a nagymamám zsidó volt. A Hajdúságból származott, macesszal etetett engem és a pesti VI. kerületben laktak. Lókolbászt evett és mogyorós csókot készített, ami ugye pészachi édesség. A régi családi fényképeken is mintha zsidó arcokat látnék. Szeretném, ha a szüleim kijönnének a nyugdíjas éveikre Izraelbe, szóval tényleg utána kell járnunk.

Folytattad a cukrászatot Izraelben is.

Pogácsát kezdtem el készíteni a Maze étteremnek, de nekik olyan kellett, amit nyersen tárolhat és reggel megmelegíthetnek, de nem tudták hűteni. Azonban ajánlottak engem a nagykövetségnek egy ünnepségre. 12 kiló pogácsát sütöttem. Káposztásat, sajtosat, pestosat, túrósat. Aztán magánrendezvényre készítettem dobost és Esterházy tortát is. A Magyar napokra is meghívtak, ott egy rahedli rétest eladtunk, a Dobos is nagyon ment, Zserbót és pogácsát is kínáltunk. A legutóbbi rendezvényre almás pitét készítettem.

Mindent meg tudsz csinálni, amit otthon?

Mindent. Az egyetlen probléma a diétás. A túrós pogácsához a kék-fehér bocis túrót használom és az kiváló. Zsírszegény és nem masszásodik. Az Aroma lánc is nyitott lenne a sütijeimre, de mivel nem kóserek, ezért ez egy távolabbi dolog. És mivel csak a merkázban (a központban) 25 üzletük van, ha csak egy tortát kell elvinnem egy üzletbe, akkor is hiába nagy a konyhám otthon, alkalmazottra lenne szükségem és egyéb olyan dolgokra, amik a nagyüzemet tudnák biztosítani. Azt szeretném, hogy minél több emberhez eljussanak a magyar süteményeim, akár Tel-Avivban, akár máshol, nem kóser kávézókba, éttermekbe.

Miért nem kóserül sütsz?

Mert nem akarom hogy a saját konyhámban minden reggel jöjjön a mesgiáh (a kósersági felügyelő) és gyújtogasson meg tojásokat törögessen és alkalmazkodnom kelljen hozzá. Az a kiskapu működne, hogy egy kóser pékségben dolgozzak, amikor már ők befejezték a munkát. Még nem találtam ilyet. Óvatos vagyok, a meg nem keresett pénzemet nem akarom elkölteni. Ha nincs a kezemben, az még nincs.

Nagyon szorgalmas vagy. Nem szereted, ha dicsérnek. Mi hajt téged, ha nem az elismerés?

Az, hogy másoknak örömet szerzek. Ha valaki régen nem evett Dobos-tortát, vagy itt él nagyon régóta és hiányoznak neki a magyar ízek, vagy az anyukája csinált Zserbót, és az én süteményem feldobja a napját. Nemrég hazamentem Magyarországra és cukrászda túrát tartottam, hogy kipróbáljam, hogy valóban jó-e az én Dobosom. És tényleg odáig fejlesztettem a Dobost, hogy az eredeti minőséget itt is össze tudom állítani. Amikor összekeverjük a kakaót porcukorral és margarinnal, és az lesz a krém, na az ciki. Nekem önigazolás kell, de nem szeretem, ha dicsérnek. Ez az én lelki hülyeségem. De szeretek örömet szerezni.

Ha látsz és megkóstolsz egy szép süteményt, megszerzed a receptet?

Ha nem tudnám a receptet, akkor is megpróbálnám fejből lemásolni.

 

Vadász Éva

  1. november 2.