Első körben az ulpán, a nyelvtanulás viszontagságaival kellett megküzdenie. Gondolkodó értelmiségiként természetesen kritikus: az ulpán Kirját Bialikban, a befogadó központban szerinte szörnyű volt. „A tanárok zseniálisak, nagyon jó emberek, ha ők nincsenek, 3 hét után ott hagytam volna az egészet. De szerencsétlenek özönvíz előtti módszerekkel kénytelenek tanítani, s mindezt egy high tech országban, ahol semmibe se kerülne letölthető, otthon gyakorolható tanító programokat adni a diákok kezébe. Pedig vannak ilyenek: hetente egyszer 15 percre bevittek minket egy számítógépes terembe és megmutatták. De a tankönyvek rosszak, a tanárok szenvednek, átugrálnak szövegeken, s ha valaki az ulpánon mégis képes megtanulni ivritül, akkor le a kalappal.” Ráadásul általában gyakorlatilag oroszul ment az oktatás, noha a csoport négy-öt nem orosz tanulója mit sem értett a magyarázatokból.
Nekünk vatikoknak szemünk se rebben megismerve harcát a helyi bürokráciávval, de Sándornak olykor még könnybe lábad a szeme, ha elmeséli miként lett végre művész bevándorló: a nyelvtanulás közben egy ügyintézőre várva, egy polcról véletlenül lekapott ötsoros angol brossúrából értesült először róla, hogy létezik egyáltalán művész alija is. Röpke fél év alatt el is intézte hát. Májusban érkezett, júniusban akadt kezébe a füzetecske, júliusban megmutatta a bevándorló központ felelős hölgyének, aki azonban nem igazán tudott angolul, és első körben lerázta. Augusztusban a központ angolul tudó igazgatójával felfegyverkezve újra próbálkozott, s hála az angol- orosz tolmácsolásnak, több órás közös erőfeszítéssel sikerült bekerülnie művészként a ki tudja mi mindent tartalmazó számítógépes rendszerbe. Decemberig hetente érdeklődött, hogy mit tegyen, de hiába: némi ismeretséggel annyit sikerült csak kiderítenie, hogy egy bizottság le fogja vizsgáztatni, alapvetően arról, hogy ő maga -e önnön maga, vagyis az a bizonyos művész. Januárban rémregénybe illő kalandos megtévesztések és iránymutatások árán el is jutott a vizsgabizottság elé, ahol az egyetlen angolul is beszélő bizottsági tag oroszra fordította szavait, és rábólintottak: Silló Sándor művész, tehát megilletik a művész olé-jogok. Ezután kapott egy 15oo sékeles gyorssegélyt és egy ígéretet munkaeszköz vásárlási segélyre 25oo sékelig, valamint személyes segítséget ígértek a szakmájában való elhelyezkedéshez. De hát az efféle ígéreteket majd egy év Izrael után már nem veszi túl komolyan.
Sándor úgy érzi magát, mint 16 évesen, hiszen újra kell kezdenie életét. Jelenleg segédmunkákat végez, és szívesen elvégez bármely „alantas” feladatot is a szakmájában, de nem szeretne mosogatni, hiszen az nemcsak neki, hanem Izraelnek is rossz bolt lenne. Kár lenne kidobni az ablakon 35 év nemzetközi színházi és filmes tapasztalatát, ezzel senki sem járna jól. Mivel kiválóan főz, a munkaközvetítőnél el akartak küldeni szakácsinasnak négy öt jól konvertálható szakmája ellenére. A film és színházi rendezés mellett profi fotós és DJ is, amit már több tel avivi szórakozóhelyen be is bizonyított. És persze írni is tud, dramaturgként hogyne tudna, és ezt a tudását is kamatoztatja már az Új Kelet Online szerkesztőségében.
Sándor szerencsés alkat, mert kezdeti megélhetési nehézségei ellenére kiválóan érzi magát. Nemcsak nem érte kulturális sokk közel-keleti új hazájában, hanem kifejezetten élvezi a sokszínűséget, s valósággal lubickol a helyi mentalitásban. S mindezt ketten teszik feleségével Ágival, aki megértő társa Izrael vidáman abszurd forgatagának szeretetében.
Shiri Zsuzsa írása
