Megsárgult képek.

A képet csontszínűre aszalta az idő. Valamikor albumban őrizték,- legalább is a hátán árulkodó folt erről tanúskodik. A szürke fotókarton maradványa sokat eltakar a feliratból, de azért még árulkodik. „ ….Ezt a képet az „ Empyre Ryval”- nevű angol…..”Ennyi az összefüggő a kissé hibás angolsággal jegyzett magyar nyelvű felirat, a többi csak szótöredék. A képen három tizenéves kamasz.

A kamerába meredő fiatalemberek egyikének tudom a nevét. Goldstein Artúrnak (Arnon) hívták. 15 éves volt amikor ez a kép készült. Nagykamarásból, a Román határ mellől menekült a családjával. Mint oly sokan mások, Budapesten szerették volna átvészelni mindazt, ami végül is csak kevesüknek sikerült. A családjából csak neki osztotta ki ezt a kegyet a sors. Reménytelenül magányosan, de nem egyedül tette meg ezt az utat a szülőföldjétől az óhazáig. Már minden a homályba veszett ami addig az élete első tizenöt évét kitöltötte, mire megérkezett. Évekig tartott az út.

Az Empire Rival egy személyszállító hajó volt, 2016. júliusában lesz 70 éve, annak, hogy a történelem részesévé vált.

A mára már ismertté vált történet első fejezet azzal kezdődött, hogy Marseille kikötőjéből elindult egy hajó, melyet eredetileg SS President Warfield-nek neveztek, s melyet a világ később Exodusként ismert meg.

emp

Amint a hajó elérte Erec Israel partjait, brit haditengerészet dicstelen módon, brutális erőszakot alkalmazva a hajó közel 4500 utasát: menekülteket, az EXODUS túlélőit arra kényszeríttette, hogy a hajót elhagyva, átszálljanak három, úszó börtönné átalakított hajóra. Ocean Voyager, Runnymede Park és Empire Rival volt ez a három hajó

Bevin, a zsidó bevándorlás legfőbb ellenzőjeként elhíresült angol Külügyminiszter parancsára a hajó utasait vissza kellett deportálni Európába – még csak nem is Ciprusra, mint korábban annyi „illegális” bevándorló esetében. Ezzel megkezdődött a második felvonás. Kezdetét vette az “Operation Oasis” hadművelet, amelynek keretében a 4500 menekültet visszaszállították Franciaországba. Miután az utasok nem voltak hajlandóak a francia kikötőben partra szállni, továbbá a franciák sem voltak hajlandóak ebben a műveletben a britekkel együttműködni, a hajók ugyancsak Bevin parancsára tovább folytatták útjukat, most már Hamburg irányába. Az elcsigázott, éhes és csüggedt menekültek Lübeck mellet, egy korábban koncentrációs táborként működő lágerben lettek elhelyezve. Az eset által világszerte kiváltott felháborodás – két évvel a világháború vége után – arra késztette a brit kormányt, hogy a gyarmati fennhatósága alatt álló Ciprusra, szállítsák tovább a menekülteket.

A ciprusi gyűjtő táborokból a zsidó állam 1948-as megalapítása után minden deportáltnak módja volt szabadon “hazatérnie” Izraelbe, s ezzel véget ért a XX. század leg- dicstelenebb odüsszeája.

Goldstein Arnon nem tudom mikor, és hogyan volt részese ennek a történetnek, ma már nem áll módomban megkérdezni Őt ,- majd két évtizede elment örökre. Mint ahogyan azok sem élnek már akik Budapesten segítették, lehetőséget nyújtottak számára, hogy túl tudja élni azt ami a szüleinek nem sikerült. Névtelenségben maradt a története. És ez így van jól. A történelem azt sem jegyezte fel, hogy az Exoduson az angol katonai brutalitásnak ellenálló menekültek közül ki kezdte el énekelni a HaTikvát, az sokkal fontosabb, hogy ma ezek a dallamok jelentik Izrael Államának a himnuszát. És ez a legszentebb emlékezet.